Mi az, ami a kutyából első pillantásra a legjobban látszik? A szőre! (Egyes fajtákból úgyszólván csak az látszik, még második pillantásra is.) A szőrzet a kutya küllemének talán legfontosabb tényezője, hiszen alapjaiban meghatározza meg a fajta karakterét, s ennek köszönheti a kutya a színét is. Kopaszra nyírva a legtöbb fajtát alighanem fel sem ismernénk…

Ezt kérdezte levelében a nyolcéves Janinka Reháku is, Pardubicéből. Nos, Janinka, a dalmata az, amikor... amikor a szemed előtt elsuhan egy csomó pont, és az nem anyuka blúza, sem pedig a nővéred hálóingje. Hát ez a dalmata kutya.

A dalmatát a vásár színes forgataga sem tudja elrejteni: annyira elegáns, hogy azonnal szemedbe tűnik! Bársonyos, hófehér szőre csokoládébarnán vagy feketén pöttyözött. A fekete pöttyök egyes rakoncátlan illetőket a tanító néni noteszében látható fekete pontokra emlékeztetnek, bennünk azonban inkább az aprópénz hasonlóságát idézik fel. A kisebbek a tízfilléresekre, a nagyobbak meg az ötkoronás érmékre emlékeztetnek – de egyetlen darab dalmata-érméért sem lehet még egy fagylaltot sem venni.

Ám semmi baj, mivel egy kutya mindig jobb, mint egy fagylalt meg egy jégkrém együttesen. Veled sem hempereg a fűben a jégkrém, és nem hozza vissza neked a labdát? És ha szomorú vagy, akkor a fagyi tud-e majd valamit a füledbe suttogni? Vagy körülugrál-e örömében a fagylaltostölcsér? Ilyen sosem lesz! Amíg a jégkrémet fogyasztod, kutya-barátod nyalogatja az orrodat, arcodat és kezedet. Ezzel kutyanyelven közli, hogy mennyire szeret téged. Egyúttal azt is jelzi, hogy ha az egész fagylaltot megeszed, akkor esetleg megfájdul tőle a hasad. A kutyus örömmel feláldozza magát érted, és a fagyi felét szívesen elfogyasztja helyetted. E vonatkozásban a kutya, legyen az nagy vagy kicsi, mindig született mentőangyalként viselkedik...

Tudod-e, mi a különbség közted meg a jégkrém között? Ha Téged a Mon kutya megnyal, akkor nem marad belőled semmi! Ha meg a jégkrémet nyalja meg, akkor abból csak a fapálcika marad. Én, Aura a legjobban a vaniliáskrémet szeretem. Ezt csak azért mondom, mert ha egyszer netán találkoznánk, és Te éppen véletlenül jégkrémet nyalogatnál...

Ugyanúgy, ahogy a kicsi, piros hétpöttyös bogárkát katicabogárnak hívják, a dalmatát is is nevezhetnék százpöttyös kutyusnak. De hogyan kapta a dalmata nevet? Állítólag úgy, hogy Dalmáciából származik, és Dalmácia lakóit dalmátoknak, ill. dalmáciaiaknak hívták. Dalmáciát sem földrajzi, sem pedig autótérképen nem találod meg: régen ez volt az adriai tengerpart neve. Barátom, a Novák Pepi ennek ellenére az idei nyári szünidőben meglátogatta Dalmáciát. Aurózott a tengerben… Mi, hogy nem aurózott, hanem krallozott? Lehetséges… Azon kívül kagylókat is gyűjtött, és az orrát is eléggé lesütötte a nap. A haverjainak meg azzal dicsekedett, hogy bálnára meg cápára vadászott Horvátországban. Ez ugyanis Dalmácia újkori elnevezése.

A kutyanevek jegyzékébe azonban a dalmata elnevezés került be. Ezen név használata azzal is indokolható, hogy néhány gyerek nem tudja az „r“ betűt helyesen kiejteni, és horvát helyett holvátot, hojvátot vagy hasonló más kifejezést használna, amitől a kutya úgy megvadulhat, mint egy dingó, vagy legalább úgy, mint szomszédasszonyunk, akinek Horvátországban elcsenték a kézitáskáját. Úgyhogy kedves Janinka, ha Te sem tudod az r-et kiejteni, akkor se búsulj: több felnőtt ezt a betűt ugyancsak nem tudja kiejteni, ennek ellenére eléggé magasra jutottak az életben...

A dalmatát egy időben a Dominikánus renddel kötötték össze. Egy legenda szerint egy Domonkos nevű fiúgyermek anyja álmában fekete-fehér színű kutyát látott, amely szájában égő fáklyát tartott. Amikor a fiú felnőtt, szerzetes lett. Domonkos ruházata kétszínű összetételével a fekete-fehér kutyára emlékeztetett: fehércsuklyás szerzetescsuháját fekete palást borította. Már kilenc évszázada ilyen öltözéket viselnek a dominikánus szerzetesek, no meg gazdikám is – fekete pongyolája alatt fehér hálóinget hord. A dominikánusokat – latin nevük szerint dominicanes – az „Úr kutyái“ (Domini canes) elnevezéssel is megillették. Dominus ugyanis latinul urat, így egyben Istent is jelent, a canis szó pedig (többesszámban canes) kutyát.

A dominikánusok rendíthetetlen hittel – kutya módjára – őrizték a katolikus vallást, és fáklyákkal gyújtották meg a boszorkányégető máglyarakásokat. Nézetem szerint a boszorkányégetés ugyanúgy, mint a gumiabroncsok elégetése, környezetszennyezés. Csak helyeselni tudom, hogy ennek a piromániának az egyház már véget vetett. Az igaz, hogy a szomszédasszonyunktól megszabadulnánk, de a legközelebbi szabad máglyarakáson gazdasszonyunk is eretnekként melegítené majd a csontjait! A középkorban az a közhiedelem járta, hogy a dalmata lehelete csodatevő, és nyálának is gyógyítóerőt tulajdonítottak. Néhány festményen Szent Domonkos egy fekete-fehér kutya – dalmata – társaságában látható.

A kelet-európai cigányok a dalmatát farkasok elűzésére is felhasználták. Amikor a farkasok látták azt, hogy éktelen ugatással egy pettyes valami ront rájuk – ami a szabad természetben csak úgy nem látható!–, állítólag megrettentek, és nyakukba szedték a lábaikat. Az a szilárd meggyőződésem, hogy a dalmata élete azóta jóval megkönnyebbült, mivel a farkasokra itt vagyunk mi, közép-ázsiaiak. A kiéhezett farkasok a dalmata pénzérméit alaposan megszámolnák, a dalmata nem győzne csodálkozni! A dalmata nemcsak a kóbor cigányok, hanem a nemesek előkelő hintóit is kísérte. Fehér színű ló és a bakon, a kocsis mellett ülő vagy a kocsi körül keringő fekete-fehér kutya – megragadó látvány volt! A kutya ezenkívül szabadidejében az istállók patkányait tizedelte, illetve vadászkutyaként nyomkeresésben, az elejtett vad felkeresésében és felhajtásában is jeleskedett.

A kivándorlókkal együtt a tengerjáró hajókon a dalmata is eljutott Amerikába. A nagy víz másik partján talált is munkát magának. Úgy is vehetjük, hogy a dalmata kivette részét az amerikai csodában. Először Bostonban vált a tűzoltók talizmánjává, majd az USA keleti és nyugati partvidékének tűzoltóinál talált munkát. Képzeld csak el, hogy a tűzhöz egy szirénázó tűzoltófecskendő száguld, előtte egy félelmetesen ugató dalmata. Ugatásával jelzi: „Embereeek, félre az útbóóól – tűz vaaan!“ Ezek a bátor kutyák több tűzoltó életét mentették meg. A dalmata annyira sokoldalú és rátermett kutyafajta, hogy tényleg szinte minden célra felhasználható. Néha felöltik bennem az a gondolat, hogy mennyire jó volna, ha gazdikámnak is legalább egy nagymamája dalmata lenne!

A kutya fejlődése fontos feltétele, hogy jó gazdája legyen, A dalmata nagyon érzékeny teremtés: már a szóbeli feddés is lelkiismeret-furdalást válthat ki nála. Ha valakit szeretetével övez, annak reggeltől estig örömöt okoz. Legjobban a komikus szerep illik hozzá.